Az én Budapestem

 Jó ideje nem posztoltam, ennek pedig az a prózai oka, hogy nem tudtam, hogy kell. Most is véletlenül találtam rá a funkcióra. Hiába no, eddig egy másik oldalon toltam, ami véleményem szerint sokkal inkább felhasználóbarát.
Na mindegy. Mivel suliban voltam, vagy dolgoztam, vagy a kollégiumban vakartam a seggem, sok újat nem láttam Budapestből. Viszont mivel jártam-keltem ide meg oda, szagoltam eleget. Budapest büdös. Vidéki orrnak legalábbis mindenképp. Azt már tavaly se értettem, hogy miért nem gyújthatok rá a belvárosi buszmegállókban, amikor előttem-mögöttem négy-négy sávban zúgnak el mindenféle járművek, okádva magukból a gázokat. Oké, Manyi nénit az nem zavarja annyira, mint ha (nem közvetlenül az orra alá) füstölök. A tápióhirtelengöröngyösi megállókban biztos nagyobb problémát jelentene a dohányzás, hiszen ott minden virágillatú, zöld és üde, pillangók pihennek a fák levelein, stb. De nem, Budapesten nem. Oké, hát akkor nem gyújtunk rá, vagy csak két méterről. Ennek megint nem sok értelmét látom, akit zavar, hogy valaki a közelében dohányzik, azt akkor is zavarni fogja, ha ezt négy lépéssel odébb teszi. A kedvencem az, hogy a kukák persze a megállók "területén" vannak, tehát be kell battyogni a kis csikkünkkel. Egyszer basszon le ezért valaki... mert le fog baszni. Nem téma. Csikkek szerintem ugyanúgy vannak eldobálva. Még jó múltkor a Kelenföldi Pályaudvaron figyeltem meg, hogy a kukákról ott például leszedték azokat a kis rekeszeket, amik az elszívott cigaretták maradványainak hivatottak ott lenni. De plíz, az ember úgyis cigizik. Akkor a füstölgő csikket dobja be a többi szemét közé, hátha szépen felgyullad; vagy tapossa el úgy parasztosan?
Más. Ami engem jobban zavar a füstnél és a kipufogógázoknál, az a csövesszag. Félreértés ne essék, nem akarok általánosítani vagy pökhendi fasznak tűnni, de egyszerűen elegem van már abból, hogy megyek valahova, és nem lehet megmaradni a buszon/villamoson a bűztől. Ugyanakkor utaztam már egy vonalon olyan hajléktalannal is, akiről meg nem mondtam volna, hogy az utcán él, ha nem látom nála a nagy stóc FN-t (mentségemre legyen mondva, azt veszem olykor). De ma... mentem be a suliba, rohantam, tehát örültem, hogy pont időben jött a kék villám. Valahol félúton fölszállt két hobó, az egyikükkel még kutya is volt, igaz: szájkosárral. Hogy koszosak voltak, az még hagyján. Ha nem lenne hol laknom, valószínűleg én se welnesselnék, de ez tényleg kiakasztott. Az egyikük arcára rászáradt a többnapos vérfolyás, keze is feketéllett, hosszú körme alatt már szerintem moha is volt. A másikuk se volt sokkal különb, rajta talán sérülés nem volt, helyette a nadrágja volt összekenve valami barna szmötyivel, amire nagyon szeretném azt hinni, hogy csak sár volt. Be voltam ékelve a sarokba, volt időm megfigyelni. Igazából nem tudom, mi üthetett ma belém. Talán csak elegem lett. Máskor mindig némi sajnálattal vegyes toleranciával figyeltem a csöveseket, háborgó lelkiismeretemet csitítandó öt esetből háromszor biztos adok nekik pénzt vagy cigit. Költik amire költik. Azt az életet én se bírnám ki józanul.
Apropó józan. Másik kedvenc szagforrásom még a piás ember. Másfél éve volt egy eset, hogy csak délig volt órám, uccu vissza a kollégiumba. Volt a buszon egy hmmm... kisebbségi nő, de az már délben úgy be volt állva, mint a gerely. Egy hím egyed támogatta (ájjá' má' nórmálissan, eee!) és óvta az esetleges sérülésektől. Nem az volt a bajom, hogy ontotta magából a kannásborszagot. Az velem is gyakran megesik. De nem délben basszus! Amikor felböffen az a félig emésztett hosszúpörkölttel keveredő Koccintós gyomorsavval körített szaga, az valami priceless.
Aztán vannak még a mosdatlanok. Nem kell hozzá hajléktalannak vagy cigusnak lenni. Elég, ha az illető igénytelen. Oké, még nagykabátos szezon van, befogom a pofám (a szájszagtól még kihullik a hajam... attól az igazi, áporodott szájszagtól, nem attól, ha valaki előtte bagózott vagy épp ebédelt). De április vége felé már kezd beindulni pisztolytáska-idény, ugatnak a hónaljkutyák, és nem kell hozzá békávézni vagy ilyesmi. Elég, ha a megfelelő ember mellett megyünk el. Persze nem mindenki tehet róla. Volt egy tanárom még anno középsuliban, akinek tényleg méterekről éreztük a szagát. Na, ő valami hormonális problémával küzdött, azért volt büdös. De ezerből szerintem egy ilyen, ha van. Zuhany, dezodor. Nem nagy wasistdas. Irigylem azokat, akik nem izzadékonyak, komolyan.
Más szagforrás hirtelen nem is jut eszembe. Ja, elvétve az utcán kaki-pisi maradékok, akár állati, akár emberi eredetűek. Nem akarok ezen sokat gondolkodni.
Lényeg a lényeg, Budapest büdös a különböző forrásokból származó füst, emberszag, végtermékszag miatt. Ettől függetlenül imádom. 

 Az elmúlt hónapokban volt szerencsém sokat közlekedni vele. Pontosabban a 7E és a 173E jelzésű buszokkal. Ezek a Kelenföldi pályaudvartól mennek, nem is tudom, hogy meddig, én max. a Ferenciek teréig szoktam igénybevenni őket. Azért szentelem ennek a két járatnak a posztot, mert valami meghatározhatatlan hangulatuk van. Rendszerint össze vannak firkálva. Egyszer elgondolkodtam, amikor nem láttam ki a párás ablakon, csak a különböző színű, elolvashatatlan wannabe-írásokat néztem az ablakokon és alattuk; hogy vajon ki és miért kanyarította oda őket? Valahogy az Ali G. Indahouse című film azon jelenete ugrott be, amikor a két banda "vitatkozik" egymással, hogy vajon "íssszájdizdibeszt", vagy "vessszájdizdibeszt". De inkább annak tudnám be ezt a jelenséget, hogy a magyar szereti mindenhol otthagyni a kézjegyét. Papám egy régi Ludas Matyijában láttam egy grafikát, ahol azt mutatták be, mi történne, ha a magyarok is eljutnának a Holdra: tele lenne az egész írva, hogy kik jártak itt, és mikor. De mivel eddig egyelőre erre nem volt lehetőség, maradt a BKV. Na meg a kultúra (vissza)fejlődése. Most komolyan, látott már valaki olyat felírva egy ilyen drapp buszbelsőre, hogy "itt járt Mari és Pityu"? Múlt héten egy olyan srác mellé sikerült leülnöm, aki vagy rém ideges volt, vagy drogos, vagy mindkettő. Zenét nem hallgatott, de járt keze-lába, sűrűn szipogott (elég takony idő volt mondjuk), és valahogy fiú létére túl sok fülbevalója és piercingje volt. Le nem vette volna a szemét a bakancsomról. Szó ami szó, érdemes nyitva tartani a szemünket, néha vannak furcsaságok. Tegnap egy öregasszonyt láttam a Móricz Zsigmond körtéren leopárdmintás plüssdzsekiben, ugyanilyen mintás hátitatyóval, cicanadrágban, (talán magassarkú) csizmában, és mindezek tetejébe az ősz haja úgy volt befonva két copfba, mint egy nyugdíjas Harisnyás Pippinek. Valahogy nem volt hétköznapi számomra. Oké, mindenki úgy néz ki, ahogy akar, de hogy nálunk otthon nem ilyenek az öregasszonyok, az ezer.
Már említettem, hogy általában a Móriczig vagy a Ferenciek teréig veszem igénybe a 7E vagy 173E buszok szolgáltatásait. Ez a két megálló azért jó, mert mindkettőnél marhasokan szállnak fel és le, valamint a kettő között nem áll meg. Átmegy az Erzsébet hídon, gyönyörű panoráma van belőle a Várra, ha épp nem retkes az ablak. A párát meg le lehet törölni. Szóval hídon át, Gellérthegy alatt (ezek a helyek egyébként külön-külön is megérnek egy bejegyzést, majd lesz is, ha jobban megismerem őket), Gellért szálló... na az még valami gyönyörű! Mindig elképzelem, milyen jó lehet az ott lakó embereknek. Reggel fölkelnek, angol reggeli, aztán kis gyógyfürdőzés. Utána szauna, ebédre valami halétel salátával, ne terheljük meg a gyomrot. Ebéd után kis pihi, majd városnézés, esetleg masszázs. Este mindenképp ki kell menni, a város fényei lenyűgözőek. Előtte/utána vacsora pezsgővel, és valami igényes műsorral, alkalmanként kiállítás, színház, hasonlók. Én legalábbis biztos így csinálnám, ha lenne rá lehetőségem. Valahogy ilyenkor mindig kövér, de jóindulatú idős hölgyeket képzelek el cingár, kerek szemüveges, sétapálcás bácsikkal. Na, vissza a valóságba. Egyébként ezen a szakaszon érdemes vigyázni az ellenőrökkel, sokáig nincs lehetőség leszállni. Bár gyakori, hogy olyan tömörülés van, hogy szegény embereknek megmozdulni sincs esélyük, nemhogy végigjárni a buszt és zaklatni a békésen bliccelő honpolgárokat (két hete elkaptak, de sikerült megoldanom a helyzetet). Ahogy egyre kijjebb jutunk, annál jobban csökken az utasok száma, és a város is egész más arculatú lesz. Eltűnnek a régi polgári lakások, és fölbukkannak a szocialista építészet remekművei, a paneltömbök (amiket komolyan szeretek, de lehet hogy csak azért, mert ilyenekben nőttem föl). Szeretem ezt a járatot, bár erősen meglátszik rajta az igénybevettség, mert mindig koszos. Fölmerülhet a kérdés, hogy miért, melyik nem? Hátaszongya, a 33-as például. De az egy másik téma.